Quantcast
Channel: Jépatojta van!
Viewing all articles
Browse latest Browse all 159

Disznótoros torta rémült malackával

$
0
0



Boriéknak is a sokadik tortát készítem már, most aktuálisan 60. szülinapot ünnepeltek a családban. Bori apukájának régi vágya volt, hogy részt vegyen egy igazi disznótoron, de valahogy úgy hozta az élet, hogy ez eddig nem adatott meg neki. Így hát a gyerekek gondoskodtak róla, hogy ha kicsiben is, de valamiképpen részesüljön ebből az élményből. Ehhez járultam én hozzá ebben a formában, ami remélem okozott azért vicces perceket a bulin. :)

Az első ötletük az volt, hogy egy vágódeszkán legyen kolbász, hurka, szalonna, stb. Én ettől rögtön meg is rettentem, gondoltam inkább átpasszolom a feladatot Krickynek, hisz végülis ő a nagy mestere ennek a témának, de előtte még felvetettem, hogy nem lehetne-e valami más, ami szintén passzol a témához. Szerencsére elfogadták az ötletemet, hogy egy rémült kismalac kukucskáljon ki egy fazékból, ami ugyan nem konkrétan a disznótorra utal (mert ugye a nagy fazékba a szerencsétlen egyéb alkatrészeit szokták dobálni, az kicsit durva látvány lett volna), de a böllérkéssel és zöldségekkel kiegészülve már inkább stílszerű. Gondoltam megküzdök a deszkafelülettel is, különben soha nem fogom megtudni, hogy képes vagyok-e rá, ezért egy asztallap szerűséget terveztem alá, vontam be fondanttal és mintáztam faerezetűre.


A torta úgy 25 szeletes volt körülbelül, és mindez a fazék részében összpontosult, tehát úgy kellett felfognom, mint egy emeletes tortát, azaz két részletben lehetett elméletileg felszeletelni. A malacfejet kekszmasszából készítettem és marcipánnal burkoltam, de próbáltam úgy összeállítani, hogy ne legyen nagyon édes, így nagyon sötét kakaópor és étcsoki is került bele.


A zöldségek marcipánból voltak és nem vagyok velük igazán megelégedve, a paprikák jobban mutattak volna, ha még le vannak fújva étellakkal, és fényesebbek, de ilyenem nem volt, így maradtak úgy. A fokhagyma meglepően jól sikerült egyébként, kár, hogy a fotó ezt nem adja vissza.
Dukált volna még a témához egy szép nagy pálinkás üveg is felespoharakkal, de úgy éreztem rontanák az összképet. :D

A torta minden része ehető, az alátétet kivéve természetesen, és nem csak ehető, hanem élvezhetően fogyasztható, ha értitek mire gondolok. ;)
A fazék belseje tejszínes csokitortát rejtett.
Vicces kis adalék, hogy az ünnepelt eltette emlékbe a malacka orrát, mert azt így meg lehet mutatni a haveroknak. :)))


Viewing all articles
Browse latest Browse all 159