Quantcast
Channel: Jépatojta van!
Viewing all 159 articles
Browse latest View live

Dínós (!) esküvői torta :)

$
0
0


Igen, jól látjátok, ez egy dínópár, és igen, esküvőre készült. :)

Amikor meghallottam az ifjú pár ötletét, elsőre nagyon leblokkoltam, aztán mikor az is kiderült, hogy egész alakos, nem figurás, akkor még jobban. :))

A kezdeti döbbenetből felocsúdva kezdtem el elmélkedni rajta, hogy oké, ez van, ezt kell szeretni, mit is lehetne kihozni a témából. Alapból úgy kellett megoldanom a dolgot, hogy a két egész alakos dinoszaurusz két különböző ízű legyen, ami ugye nehezítő tényező. Ez esetben egy étcsokis és egy feketeerdő tortás belső kellett, így legalább annyi könnyebbséget kaptam, hogy a piskótákat egyszerre tudtam lesütni.

Kellett még készítenem egy kicsi glutén- és laktózmentes tortácskát is a násznép allergiás tagozatának, amit így oldottam meg, hogy passzoljon kicsit a nagy tortához.


Ehhez a fondanthoz is laktózmentes vajat tettem, de belül itt is került a krém mellé egy kis meggytöltelék, hogy ne legyen olyan snassz.

A főtortánál szépen kigondoltam magamban, hogy majd egy nőiesebb és egy férfiasabb fejszerkezetű dínót fogok csinálni, de aztán mikor ott álltam a két nagy piskótakupac előtt késsel a kezemben, már nem láttam bele semmit. Ez a látvány tárult elém ugyanis:


Szép, mi? :)
Aki gyakran készít formatortát, annak biztosan nem nagy kunszt, de én őszintén szólva eléggé el voltam kámpicsorodva, hogy mit fogok az egészből kihozni. Aztán, ahogy elkezdtem farigcsálni, kezdett már valami formát önteni a dolog, s miután be is töltöttem a két részt és mindjárt duplájára nőttek a tornyok, már láttam, hogy hova tegyem a fejeket és a lábakat.
Mivel két különálló tortáról beszélünk, nem tehettem meg, hogy egyben leburkolom az egészet, így már előre eldöntöttem, hogy egy kis zöld növényzettel fogom az illesztéseket eltakarni, így utólag nézve nem is lett olyan direkt a dolog.
Az biztos, hogy a végeredménytől én is nagyon megkönnyebbültem, mert soha nem gondoltam volna, hogy ez fog kisülni az egészből. :)

Mivel az esküvőn lila dekoráció volt, már az elején eldöntöttem, hogy az egyik állat lila lesz, ahhoz meg annyira passzol a zöld, hogy nem is volt kérdés, milyen lesz a másik.
Amit biztosan tudtam, hogy nem akarok fátylat, cilindert, és egyéb esküvői díszeket tenni rájuk, mint általában az ilyen állatfigurás tortáknál szokták, ezért az egyik kicsit nőcisebb lett szempillákkal, a másik fiúsabb, kedvesen összebújva. 

Szerintem aranyosak lettek. Szerintetek?


Dj. Palotai szülinap 2.0

$
0
0


Íme a második szülinap, melyen az én tortámmal köszöntötték Dj Palotait, a híres lemezlovas gurut. :)

Talán még emlékeztek a tavalyira, ha nem, akkor ITT megnézhetitek.
Valójában még májusban volt a buli, de csak most jutottam el odáig, hogy posztoljam (tartogatok még Nektek ilyen kis meglepiket ;) ).



Idén is a Corvintető Rewind party keretében volt a köszöntés, bár most már nem kerek az évszám, mégis egy pöttyet nagyobbat kellet csinálnom, hogy minél több emberkének jusson belőle.

Egy fekete trikó alakú csokitorta készült a Corvintető logójával és egy kis figura "Apu"-ról, akit a nyakkivágásban helyeztem el. :) Bocsi a béna fotóért, de alig fért el az asztalon...

Remélem jövőre is jut még valami személyre szabott ötlet. ;)



A buliról készült képeket a Corvintetőtől kölcsönöztem innen.




Rockos torta Homer Simpsonnal :)

$
0
0


Azt hiszem, a kép magáért beszél. :) Mégis mesélek a tortával kapcsolatban ezt-azt...

Mint valószínűleg kiderült, az ünnepelt szereti a rockzenét, s nem mellesleg a Simpson családot is előszeretettel nézi. Valójában egy korábbi rockos témájú tortám szolgált alapul hozzá, mert az ünnepelt párjának, Gabinak nagyon tetszett és valami hasonlót szeretett volna, mégis kicsit jobban személyre szabva.

Az eredeti torta ITT látható, és amikor meg akartam nézni, hogy is csináltam anno, pont nem működött a blogger keresője, így inkább gyorsan meggugliztam, és nagyon kellemesen meglepődtem, mikor megláttam, hogy a metál torták között a második helyen adja ki a kereső. :) Hála néked Pinterest felhasználó, ki voltál olyan kedves, hogy kitűzted magadnak! :DD

Naszóval ilyen volt az eredeti, kevés szegeccsel, kicsit elegánsabbra fazonírozva, hogy ne legyen azért túlontúl fekete. Most Homér miatt még egy kis pirosat is tettem bele, hogy ne legyen annyira egyszínű, ha már a figura színes. Alulra egy bőrövet tettem, hogy pasisabb legyen, és kicsit több fémet pakoltam rá. Nagyon büszke voltam magamra, hogy szinte lakkbőr hatású fekete burkolatot sikerült kreálnom a felső szinthez, a technika titkos, ne is kérdezzétek! hihi... :)

A "happy birthday" felirat betűtípusát úgy választottam meg, hogy az ünnepelt kedvenc gitármárkájának, a Schecternek a betűtípusára emlékeztessen, remélem értékelte a figyelmességet.

Belül tonkababbal fűszerezett belga csokis csokikrémet rejtett a torta.

Szívecskés torta Haboska esküvőjére

$
0
0


Tartozom még egy nagyon fontos tortával június végéről!
Kevés nagyobb megtiszteltetés adódhat egy gasztroblogger életében, mint az, hogy egy kolléga szeretné megkóstolni a főztjét, pláne esetemben, ahol még a külcsín is számít. Hát ez ért el engem a minap, ugyanis kedves kis tündér gasztroblogger kolleginám, Tejszínhab esküvői tortáját készíthettem el a szűk körű polgári esküvőjére. :)

A nagy lagzis tortája volt persze az igazi attrakció, így nekem egy szolidabb, egyszerűbb fazonút kellett készítenem. Sima fehér szívekkel díszített tortát képzelt el Haboska, a minimal design jegyében ... direkt nem használom a "letisztult" szót, most előre szólok, mert hidegrázást kapok tőle :))

Szóval ezt hoztam ki a témából na.



A biztonság kedvéért kétféle fotót is készítettem róla, egyet a dísszel a tetején, egyet anélkül, hogy meghagyjam a lehetőséget a menyasszonynak, leoperálja a díszt, ha nem tetszik, tortásoknál sose lehet ezt tudni ugye... :D

Kívülről előre rendelt, 20%-os marcipánmasszával burkoltam, mert nagyon féltem, hogy megint lesz a kánikulában egy magas páratartalmú irdatlan nap... Persze nem is én lennék, ha nem így lenne kifogtam egy nem túl tökéletes szállítmányt, mert már ki volt száradva, vagy nem tudom mi baja volt, de nem akart engedelmeskedni az anyag. Kezdetben nem hagyta magát gyúrni, aztán meg már szakadt, alig bírtam leburkolni a szerencsétlen tortát. Szerencsére a szivecskék elfedték az apró hibákat, így a végeredményen ez nem látszott. Jobb is, hogy mindezt Habos csak így utólag olvassa... :P

Belül csokis piskóta volt mascarponés-málnás töltelékkel.

Éljen soká az ifjú pár! Sok boldogságot Haboska!!! :)


Esküvő macaronokkal

$
0
0


Anna és Roland esküvőjére készültem nemrégiben.
Nagy volt a vizsgadrukk, mert Anna igazi szakértő a cukrászatban, ráadásul olyan szép párt alkotnak Rolanddal, hogy a stílusos és szép torta minimum elvárás volt a részemről is. :)

Egyébként meg rájöttem, hogy az esküvői torták az én keresztem, mert eddig egy olyan sem volt a repertoáromban, amivel nem gyűlt volna meg a bajom a körülmények negatív együtthatása miatt. Gyanítom, hogy mantrázni kéne legközelebb, hogy minden tökéletes lesz, mert tuti, hogy én generálom ezt a pech-hullámot, ami állandóan elkap, biztos a görcsölés teszi...

Ennél az aktuális darabnál a macaron volt a projekt macerásabb része és természetesen sikerült kifognom azt az egyetlen hetet az egész évben, amikor egekbe szökött a páratartalom, mert egyszerre volt esős idő és döglesztő kánikula.
Az ideg majd szétvetett, mikor már a harmadik nap csináltam meg egymás után három tepsi makit különböző színekben és még mindig csak elenyésző töredéke volt használható. Végül az egész heti termésből sikerült annyit kiválogatni, ami többé-kevésbé megállta a helyét és érdemes volt betölteni. 

Az esküvő hangulatához úgy látom azért jól illett a végeredmény és a barack és menta színű makik is jól feldobták az amúgy visszafogott, decens tortát, és kicsit bohém, vintage jellegűvé tették az összhatást.

Gyönyörűek így együtt nemigaz?!


A torta kiszállítása még egy külön kalandtúra volt, amit most nem mesélek el részletesebben, elég az hozzá, hogy sokat fogom még emlegetni ezt a tortát azt hiszem. :))) Az aktuális időjárást jól tükrözi egyébként, hogy mikor elindultunk volna a tortával, hirtelen leszakadt az ég és éjszakai sötétség borult a vidékre, így rendes fotót nem is tudtam volna készíteni, de igazából nem is mertem, nehogy "megizzadjon" a torta. Szakadó esőben kellett beoperálni a tárolódobozt a kocsiba, ami szinte varázsütésre el is állt, miután elindultunk és szépen kitisztult az ég, az esküvő helyszínéül szolgáló szigeten már esőnek nyomát se lehetett látni.

A torta belsejét úgy kell elképzelni, hogy alul egy tonkababbal fűszerezett Callebaut csokis csokitorta volt, fölötte áfonyapüré vaníliakrémmel mandulás piskótában, a tetején pedig mangókrém citrusos piskótában a leheletkönnyű fajtából. A macaronok mentás citromkémmel és narancsvirágvizes fehércsoki ganache-al voltak töltve.

A szép fotókért köszönet Ördög Mariann fotográfusnak.

Éljen az ifjú pár! :)


Tortadíszítő workshop szeptemberben

$
0
0



Kedves Gyerekek! :)

A Magnóliák Élményműhellyel való sikeres együttműködésem következő díszpéldánya a szeptemberre tervezett következő workshop, melynek alkalmával fodrozási technikákat fogok Nektek megtanítani.

Egy kis tortát fogunk együtt díszíteni, melyet utána haza is lehet vinni, s rajta fidrek-fodrok, hullámok, pompomok, bármi lehet, mert sokféle módszert fogok mutatni, s ezekből kipróbálhattok mindent és tippeket is adok az alkalmazásukhoz.

Még maradt két hely a szeptember 20-án szombaton tartandó alkalomra, szeretettel várlak benneteket!

Jelentkezni ITT lehet

Segít a süti 2014 - Tonkababos-csokoládés szilvatorta

$
0
0



Újabb év, újabb Segítsüti! :)

Aki még nem ismerné ezt a kiváló kezdeményezést, annak elmesélem, hogy minden évben két alkalommal, 30 gasztroblogger anyuka és apuka áll össze, hogy az általuk elkészített süteményeket árverésre bocsássák, és az ezáltal befolyt összeget beteg, vagy nehéz sorsú gyerekeknek eljuttathassák.

Nekem immár ötödik alkalommal van szerencsém az őszi sütőcsapat munkáját erősíteni, idén a kelet-magyarországi leukémiás megbetegedésben szenvedő gyerekek lesznek a támogatottjaink, nagyon bízom benne, hogy átlagon felül sikerül teljesítenünk. Az idei támogatottjainkról itt olvashattok részletesebben: http://segitsuti.hu/20140831_leukemias_gyermekekert_alapitvany

Mióta én is szülő vagyok, nincs más dolog, amitől jobban összefacsarodna a szívem, mint amikor súlyos beteg kisgyermeket látok, biztos vagyok benne, hogy sokan érzik ezt így, akik majd szemet vetnek a sütikéinkre és úgy döntenek, hogy licitálnak.

Aki követi akciónkat és a blogomat, tudja, hogy minden évben nagyon bedobom magam, hogy minél ínycsiklandozóbb tortát kövessek el. Sokszor túl is spirázom a dolgot és borzasztó munkaigényes tortákat kreálok, de szerencsére eddig mindig be is váltották a hozzájuk fűzött reményeket és jól teljesítettek az összesített licitversenyben. Idén is hajlandó vagyok, ha kell duplán is megsütni a tortát, ez azt jelenti, hogy aki lecsúszott az első helyről, de befizetné a felajánlott összeget, a nyertes beleegyezésével vigaszágon szintén megkaphatja a kiszemelt áldozatát. :)

Tonkababos-csokoládés szilvatorta

Szintén a magam által támasztott hagyománynak megfelelve szeretettem volna nyár végi, kora őszi terményt választani alapanyagként, ezért most a szilvához nyúltam. Még soha nem készítettem szilvás tortát, kóstolni is csak a valamelyik év országtortáját, a szilvagombóc tortát kóstoltam.
Nem akartam, hogy bármelyik korábbi tortám befolyásoljon, így csak egyszerűen beálltam a konyhába egy tál szilvát tettem az asztalra, majd elkezdtem ad-hoc jelleggel hozzászedegetni az alapanyagokat.
Mivel egy időben a csapból is tonkabab folyt, én már egy ideje a polc hátuljába száműztem az ezt tartalmazó dobozkát, most azonban úgy gondoltam jó ötlet volna szilvával párosítani. Ha már a fahéj passzol hozzá, ez miért ne passzolhatna, elvégre hasonló ízvilágot képvisel?
Na, hát nekem annyira bejött ez a párosítás, hogy mától kezdve a szilvásgombócot is tonkababbal fűszerezem! :D

Tehát, aki ezt a tortát választja, számítson rá, hogy kap egy csokoládés, tonkababbal fűszerezett piskótát, rajta szilvás étcsokiganache-al kis szilvapálinkával megbolondítva, majd tonkás szilva-mousse-al és csokoládés tükörglazúrral. Az oldalán lévő csokilapocskákat saját kezűleg készítettem ropogós ostyával és kakaóbab törettel.

Akinek ez a kis leírás megbizsergette az ízlelőbimbóit, ne habozzon licitálni, vagy legalább drukkolni! :))
Licitálni a Segítsüti oldalán, az Árverés menüpontban lehet






Türkizcake :)

$
0
0


Bocs a fárasztó szóviccért, nem jutott jobb az eszembe! :)

Hölgy kerek szülinapjára készítettem, de miután hölgyeknél 20 után már nem illik a kort firtatni, én se írtam rá hányadikra.
Annyi volt csak a kérés, hogy türkizkék és barna legyen a torta, lehetőleg magában mintás és szolidan elegáns. Az ihlet nálam a kis csokor színéig szállt meg, aztán már csak rögtönöztem.
Sajnos kicsit előbb vitte el a nagylány a tortát, mint számítottam, azt gondoltam készen vagyok, csak utólag jöttem rá, mikor a képet nézegettem, hogy lehagytam a felső szegélydíszt, amit eredetileg kigondoltam, de most már mindegy.

Belsőleg csokis piskótában lágy tejszínes vaníliakrémet rejtett a torta, kívül marcipánbevonatot kapott.


Túl az első X-en :)

$
0
0


Nekem már nem telhet el úgy szeptember, hogy ne várjam izgalommal, készíthetek-e vajon tortát idén is Mirelle bájos leánykáinak.

Szerencsére idén és én kaptam a feladatot, amire kimondottan büszke vagyok, mivel a hölgyek most töltötték az első X-et! :)
Úgy vélem, eddig minden alkalommal jól sikerültek a nekik szánt torták, amit annak tudok be, hogy Mirelle mindig rám bízza a külcsínt és a belbecset is, így nincs rajtam az a görcs, hogy kinek az ízlését is kellene eltalálnom hármójuk közül. :)

Most az elmúlt tíz évük meghatározó plüss- és játékállatkáit kellett megjelenítenem valamilyen formában. Itt volt név szerint Kajla, Pinkie Pie, Nyunyi, Kissárkány és Zuzu. Utóbbiból három is megfordult már a családban, akkora kedvenc, így ő, a kis kék plüsskutya és Kissárkány voltak ketten, akik túlélték a nagy marcipánmészárlást. :D


Mivel a belseje is rám volt bízva, megint úgy próbáltam kiokoskodni a dolgokat, hogy én mit szerettem vajha 10 évesen, így aztán egy vaníliás puha piskótába könnyű mascarponés-vaníliás krémet töltöttem, melynek közepébe került rétegenként még egy málnazselé is.

Kívülről most 20%-os marcipánnal burkoltam, nem a szokásos cukormasszámmal, mert az utóbbi időben olyan botrányosan rossz minőségű porcukrot lehet csak vásárolni, hogy nem vállaltam vele a kockázatot.

A hölgyikék évről-évre szebbek, lassan azon kezdek izgulni, hogy mikor kell esküvői tortát gyártanom a számukra. :D Remélem még azt is megérem... ;)

Formatorták gyülekezete

$
0
0



Viszonylag ritkán készítek formatortákat, ám szeretem, ha az ilyen esetekben valami szokatlan dologra kapok felkérést és nincs túlzottan megkötve a kezem. A gyűlölt jármű témán kívül szerencsére más jópofa feladat is be szokott futni, ezek közül mazsoláztam most Nektek. :)

A facebook-oldalamat követők már találkozhattak néhányukkal, ebből is látszik, hogy érdemes oda is feliratkozni. ;)



Az ártatlan tekintetű brekkencs. :) Mini, vaníliás és marcipános.



Óriás macaron függőknek. A tölteléknél használt krémet mára elfelejtettem, de az biztos, hogy csokis piskótás volt, kívül cukormasszával burkolva. A dekorációnak rábiggyesztett kis macaronok citromos-mentásak voltak.




Mogyorós-csokis mókuszka :)





És itt egy ronda járműválogatás a nem is olyan távoli múltból, melyeket szeretnék egyszer, s mindenkorra elfeledni, bár mondhatnám, hogy nem vállalok többet... Ja, hogy meg kéne tanulnom "nem"-et mondani?! :)




A múltkori minion reinkarnációra, csak egy pöttyet átfazoníroztam, hogy nekem se legyen unalmas :P

Hamarosan újabb gyűjteménnyel jelentkezem...


Halloween workshop

$
0
0




Figyelem, figyelem! Még van egy helyünk a következő Halloween témájú tortagyártó workshopra! :)

Valójában a tortát készen kapják a résztvevők, de együtt fogjuk azt beburkolni marcipánnal és a kis morcos tökfejeket megformázni hozzá.
Az eddigi tanfolyamokon nagyon ügyesek voltak a lányok, szerintem ez most is így lesz.

Én már nagyon várom! :)

Esküvő ezüstben és fehérben

$
0
0



Egyik személyes kedvencem volt ez a torta, bár semmit nem kellett kreatívkodnom rajta. :)

Annyira szépek voltak a fények a törtfehér és ezüst együtthatásában, amit a fénykép nemigen tud visszaadni.
Pedig aztán szenvedtem vele egy sort a magas páratartalom miatt, ami engem úgy tűnik, hogy minden esküvői torta alkalmával kísérteni látszik.

Alul tonkababos csokitorta, fentebb erdei gyümölcsös-mascarponés rejlett.

Készültek még hozzá fehér fodros sütinyalókák is a pezsgős koccintáshoz, de a nagy loholásban sajnos elfelejtettem lefényképezni őket. :P

Éljen az ifjú pár! :)


Karácsonyi tematikájú tanfolyam

$
0
0



Hahó, hahó, még nincs itt a hó! :) De én már lélekben arra járok, ahol Télapó szánja csilingel, és aki hozzám hasonlóan már novemberben készül a Karácsonyra, nem árt, ha rákészül az ünnepi torta díszítésére is. ;)

Legközelebb november 21-én délután találkozunk egy marcipánfigurás tortadíszítő alkalomra, remélem újra olyan vidám és ügyes társaság jön össze, mint legutóbb. :)



Jelentkezés: info@magnoliak.hu

Blogszülinap és egy boldogságos év vége :)

$
0
0



Borzasztóan szégyenlem magam, hogy így elhanyagoltam a blogírást és a lelkes olvasóimat, de talán megbocsátjátok nekem, ha elmesélem, miért is hallgattam egy ideje ilyen nagyon.

Elérkezett végre az idő, kereken 5 év blogolás és 5 év hobbicukrászkodás után, hogy az itthoni sütögetést az álmaim megvalósítására váltsam. 
Csendben, miután elvégeztem egy gyorstalpaló cukrásztanfolyamot, megkaptam azt a lehetőséget, hogy saját műhelyt nyissak, így immár professzionálisnak mondható (de legalábbis nagyobb helykihasználással működő) körülmények között készíthetem a tortákat. :)

Tehát az az örömhírem mára, hogy megnyílt Pixie tortagyára! :)))

Aki nem csak a tortadíszítésről, vagy receptekről szeretne olvasni, és netalántán még tortát is rendelne tőlem, immár megteheti. Szeretettel ajánlom hát figyelmetekbe vadiúj tortaműhelyünket, ahol tündéri kolléganőmmel és jobbkezemmel, Csillával készítjük a tortákat, sütiket, mindenféle finomságokat ITT

Ünnepélyesen megígérem, hogy ezek után sem hanyagolom el a blogírást, sőt, most talán még hasznosabb okosságokat fogok tudni megosztani azokkal, akik érdeklődnek a tortadíszítés iránt. Kis létszámú workshopokat és tanfolyamokat is fogunk szervezni, ezért érdemes a hírlevelünkre is feliratkozni, hogy értesüljetek az újdonságokról.

Tehát weboldalunk címe mégegyszer: http://pixiepie.hu

Addig is, míg ilyen, vagy olyan formában nem találkozunk, csak annyit kérek, drukkoljatok! ;)



Mert Burton-ből sosem elég :)

$
0
0



Ezt a tortát annyira imádtam csinálni, hogy elmondani nem tudom!

Amikor a felkérés megérkezett az elkészítésére, rögtön lázba jöttem, mert imádom a Mester munkáit, és nem csak a megvalósult filmötleteket, hanem már a kis grafikák formájában készített karakterek is nagyon megfognak, érdemes köztük mazsolázni a nyilvános oldalán.

Kedves megrendelőm egy közeli barátját szerette volna meglepni általam és az ő lelkesedése is további lendületet adott az ötletelésben, olyannyira, hogy sokkal több figura volt tervben, mint amennyi ráfért volna a tortára, így aztán kénytelenek voltunk leredukálni 4-5 darabra a mennyiséget.

Ami biztos kiindulási pont volt, hogy Jack Skellington a Karácsonyi lidércnyomásból és a Kalapos figurája az Alice Csodaországban történetéből helyet kell kapjanak, a Halott menyasszony és a Vigyorgó macska másodhegedűsök lesznek. Nagyon kellett volna még Ollókezű Edward, de szegényem olyan bonyolult figura a nagy keze miatt, hogy ilyen kicsiben nem lehetett volna megvalósítani, vagy, ha mégis, tutira befonom a szemöldököm, mire elkészül.
Szóval ő most parkolópályára került, de majd agyalgatok még rajta, hogy lehetne kezdeni vele valamit...
Egyébként ez a gond a cukorfigurákkal és az ilyen bonyolult díszítésű tortákkal, hogy vagy teljes részletességgel készít az ember mindent és akkor a torta belül nem lehet romlandó, vagy igyekszik 48 órába mindent besuvasztani és akkor a belbecs sem szenved csorbát.
Én ez esetben az utóbbit választottam, mert ugyan a figurákkal elszöszölhettem több időt a hét elején, de végén már arra kellett koncentrálni, hogy a torta építmény díszítésére is jusson elég idő.
Konkrétan az alsó szint "topsy turvy", azaz ferdére szabott magas tortaalap volt, felül a Jack-fej majdnem egész gömb, és ami nehezítette a formázást, hogy mindkét emelet fekete-erdő tortaként több réteggel, spirálisan töltve. 

Mutatok pár fázisfotót a figurákról, mert a megrendelő annyira izgatott volt, hogy kénytelen voltam menet közben is tájékoztatni a fejleményekről. :) Persze ebből nem lesz általános gyakorlat, még mielőtt valaki ötletet kapna ebből! ;))



A menyasszony még kopaszon :) 


Macskosz és kukac


Az őrült kalapos.
Az elején még hasonlított Johnny Depp-re, aztán a végén már inkább Christopher Walkenre emlékeztetett engem. :))
Egyébként hasonló karakterek, most, hogy így belegondolok... :P


Még egy személyes adalék a készítésről... A helyzet az, hogy ennek a tortának az utolsó simításainál éreztem azt először, hogy na most végre a helyemen vagyok! :) Álltam a műhelyben egyedül, és elöntött az a gondolat, hogy igen, én most már csak ezt szeretném csinálni, és ilyen munkákat bevonzani, amiben persze segít a megrendelő pozitív hozzáállása is, és a tényleg kreatív feladatok, ahol van inspiráció, mégis megkapom a szabd kezet, így szinte csak a méretek szabnak határokat. 

Még sok ilyet kérek!!! :)


Hello 2015!

$
0
0

BÚÉK Mindenkinek! :)
Legyen olyan szép évetek, amilyet magamnak is kívánok! ;)
Csirióóóóó.....



forrás: http://www.petrab.co.uk/

Újra egy kis steampunk

$
0
0



Imádom ezt a stílust, mondtam már?!

Amikor befutott a megrendelés, hogy egy régi tortám szolgáljon inspirációul egy fiatal lány szülinapi tortájához, rögtön fellelkesültem. Gondoltam, milyen jó lesz egy sok évvel ezelőtti dolgot a mostani képességeimmel, kicsit jobban feljavítva összehozni, de aztán eszembe jutott, hogy a fogaskerekeket már akkoriban is milyen macera volt kivagdosni, így némileg elbizonytalanodtam.
Ami azóta sem változott, hogy nem sokan vannak még rákattanva nálunk erre a stílusirányzatra, pedig azt gondoltam, ezt is elcsépelik nálunk majd hamar, mint azt sok más témában (lásd. kalocsai :P ) láthattuk. Persze jó lenne még kidolgozni valami klassz témát, mert ez inkább az elegánsabb, alkalmi vonalat képviseli, de nem panaszkodom. :)



Anno 2011-ben készült a mintául szolgáló darab, amit még az akkori webcuki versenyre készítettem. Így utólag szemlélve nem volt valami szépen kidolgozott versenymunka, pedig emlékszem nagyon büszke voltam magamra, amikor kész lett. :))
Most annyi volt a feladat, hogy valami hasonló, finom, nőies darabot hozzak össze, ezért rögtön a beige-terakotta-fehér színösszeállítás ötlött eszembe, kis bronzos hatással kiegészítve. A fogaskerekekkel megint elmolyoltam egy sort, úgyhogy muszáj lesz valami szilikon formát szerválnom, ha a jövőben is szeretnék ilyet csinálni.

Ennek a konkrét darabnak az alsó szintje citromos mascarpone krémmel és lemon curd örvényekkel volt töltve, nagyon puha citrusos piskótában, felül pedig a fűzős rész csokitortát rejtett.



Korábbi tortáim a témában:







Balerinák és újdonságok

$
0
0



Új év, új feladatok.

Idén először a Bourbon Kreatív Élménykonyhában is lesz Pixie-workshop, egészen konkrétan először február 21-én.

Aktuális félnapos tanfolyamunkon megmutatom a cukormasszával való fodrozás technikáját és egy cuki balerina figurát is elkészítünk marcipánból.
Az elkészült tortát mindenki hazaviheti, hogy a család is részesüljön az örömökből! :) Én igyekszem majd jó hangulatot teremteni és kézzelfogható tudást átadni.

Helyszín:

Bourbon Élménykonyha
Budapest 14. kerület, Fogarasi út 45-51. II. emelet

jelentkezni lehet: info@bourbonkonyha.hu




Félpucér meglepetés

$
0
0




Az ide tartozó sztori annyi, hogy az ünnepelt hölgynek egy félmeztelen pasi adta át a tortát. Sajnos az eseményt mi, szürke eminenciások nem láthattuk. grin hangulatjel

A figuránál kimondottan karikatúra hatásra törekedtem, az volt a terv, hogy a lehető legnyálasabb bájgúnár képét öltöm a fiatalúrra, hát ez lett belőle. Kicsit tyúkmellű szegényem, de a miénk. Remélem a torta átadója szimpatikusabb volt... hihi...

Meggyes trüffelkrémmel készült és marcipános cukormasszával vontuk be.

Csak a szívecskék miatt szólunk, hogy Valentin-napi tortára előrendelést felveszünk... wink hangulatjel

Japán baba

$
0
0



Bemutatom az aktuális kis kedvencemet! :)

Nem is olyan kicsi, 40 szeletes volt és imádtam!
Nagy lelkesedésemben majdnem elkezdtem tovább cizellálgatni, úgyhogy erőszakkal kellett lefognom a saját kezemet, hogy ne tegyem. :))
Úgy érzem jól tettem, mert így jó, ahogy van. A babácska kicsit az orosz matrjoska-babákra hajaz szerintem, biztos van valami közös gyökerük, ha azt nézzük...

Az alsó, legnagyobb szint mangós-citrusos, a középső kókusz-csoki, a legfelső pedig narancsvirágos-citrusos volt. Azt hiszem most így, hogy leírtam, jól meg is éheztem, megyek csípek valamit... :D




Viewing all 159 articles
Browse latest View live